Egyesületünk Magyarország 2 térségében ( Csongrád és Vas megyében) 2017 őszétől kezdődően, havi egy alkalommal 5-5 alkalmas Főzőklubot szervez az érdeklődőknek.

Csongrád megyében Derekegyházon, Vas megyében Szattán zajlanak le ezek az alkalmak. Egyesületünk az Őrségben korábban már szervezett hasonló klubot, s annak sikerén felbuzdulva döntöttünk a folytatásról, amit a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósítunk meg.

A rendezvények nem pusztán a főzésről szólnak. A klubtalálkozókon a helyi természeti környezet bemutatása, a korábbi generációk helyi adottságokhoz való alkalmazkodásának ismertetése, a tájfajta ellenálló növények termelésének lehetősége, a szezonális alapanyagok felhasználása illetve tartósítása szerepel. Ez lehetőséget ad a szervezőknek, hogy bemutatásukkal felhívják a figyelmet a természet- és környezetvédelmi hatásokra, összefüggésekre, a biodiverzitás megőrzésének lehetőségére, a vegyszermentes gazdálkodásra. Ezeknek kapcsán arra, hogy mindannyian tudunk tenni a környezetünkért fogyasztási, vásárlási, felhasználási szokásainkkal.

A közös főzés alkalmanként kiegészül előadással, filmvetítéssel, könyvismertetéssel, a nemzeti parki termékek bemutatásával és játékkal, kézműves foglalkozással.

A recepteket a szervezők és a résztvevők ötletei, javaslatai alapján választjuk ki és készítjük el a főzőklubokon. Amiket végül egy csokorba szedünk, s belőlük egy kiadvány és egy memóriajáték készül.

A rendezvénysorozatot, a kiadványt és a játékot a Földművelésügyi Minisztérium támogatja a Zöld Forrás programja keretében.

 

Elérhetőségek

Levelezési és iroda cím:
1145 Budapest, Thököly út 114/a. 1.em. 4. kaputelefon: 18;
Székhely:
1145 Budapest, Bácskai u. 14/b.; 
Telephely:
9938 Szatta, Fő út 17.;
 
tel: (70) 326 5830;  
fax: (1) 216-7295;
e-mail: tff@tff.hu;
adószám: 18174762-1-42;
 
 

Támogatóink